skip to Main Content

A Mi történetünk

2018 évében kezdtünk el foglalkozni a sajátvállalkozás indításának lehetőségével. Kezdetben egyéni vállalkozóként – minden lehetőséget megragadva -, a szakmai fejlődésre éhesen vállaltunk különböző kisebb megbízásokat.

Két év elteltével a megrendelések száma annyira megnőtt, hogy vállalkozási formát kellett váltanunk, és egyúttal a csapatunk létszámát is megdupláztuk.

Így jutottunk el 2020. Július első napjára, amikor is Tamással egy közel 20 éves barátság és sok együtt ledolgozott év pilléreire megalapítottuk közös cégünket, az Over Lighting Hungary kft.

Csapatunk

Lengyel Tamás Műszaki vezető

2010-ben elektrotechnikusként végeztem tanulmányaimat. 2013 óta foglalkozom villanyszereléssel ipari és lakossági környezetben. Az évek folyamán több tanfolyamnak köszönhetően betekintést nyertem biztonságtechnikai rendszerek működésébe, és PLC automatizálás és programozás világába is. Jövőbeni terveink közt szerepel felsőoktatási tanulmányok elvégzése cégünk fejlődésének érdekében.

Greznár Ottó

Mindig is műszaki beállítottságú voltam. Gyerekként szüleim családi vállalkozásánál sok villamossággal kapcsolatos szerelés volt, ahol szemlélőként majd később segédként is tevékenykedtem. Később határoztam el, hogy erre szeretnék vállalkozást is építeni, és szakmai fejlődést elérni. A következő években célom a meglévő szakmai végzettségek mellé további villamossági végzettségek megszerzése az előrelépés jegyében.

Back To Top